Hírek
2016. február 21., 16:48Evezős ergométer verseny a fogyatékkal élők megsegítésére
Alapítványunk idei evezős ergométer versenyének ismételten az Árkád Győr Bevásárlóközpont adott otthont, ahol közel 100 versenyző mérte össze erejét 500 illetve 1000 méteres versenytávon. Az ország számos pontjáról érkeztek értelmileg és/vagy testileg sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek, akik ezen a napon kiszakadhattak a napi rutinból: élményeket szereztek, új kapcsolatokat teremthettek, egy jó hangulatú versenyen vettek részt és természetesen senki sem távozott üres kézzel. Támogatóinknak köszönhetően lehetőségünk nyílt a versenyzők megvendégelésére a megmérettetés végén pedig oklevelet, érmet és ajándékokat is kaptak jutalmul.
„ Az év egyik legnagyobb eseménye számunkra az evezős ergométer verseny megrendezése, melyet a fogyatékkal élő fiatalok mindig nagyon várnak. Ez valóban egy olyan megmérettetés, ahol a részvétel a fontos, éppen ezért az egésznek nagyon kellemes, baráti hangulata van. Büszkék vagyunk rá, hogy évről évre egyre többen jönnek el.”- mondta el alapítványunk kuratóriumi tagja, Vincze Tibor.
A rendezvényt délelőtt 10 órakor Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Radnóti Ákos alpolgármester nyitotta meg, majd több neves győri sportoló is az evezőgépre ült. A Győri Úszó SE csapat képviseletében olimpikonok – közöttük Jakabos Zsuzsanna – is vállalták, hogy összemérik tudásukat az ETO labdarúgóival, a Gladiátor ökölvívóival és a mosonmagyaróvári kézilabdázókkal.
Idén első alkalommal helyi vállalkozások nevezését is vártuk, nagy örömünkre ebben a kategóriában is indíthattunk futamot.
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy támogatóink és önkéntes segítőink nélkül nem valósulhatott volna meg a rendezvény, ezúton is hálásan köszönjük az eseményhez való hozzájárulásukat.
Nézze meg az eseményen készült fotókat!
A rendezvény összefoglaló videóját itt tekintheti meg:
Az eseményhez kapcsolódó médiamegjelenéseket itt olvashatja el:
Ergométeres verseny (www.gyorplusz.hu)
Jótékonysági ergométeres versenyen az ETO (www.eto.hu)
Evezés - sportolók is húztak (www.kisalfold.hu)
Radnóti Ákos alpolgármester hivatalos facebook oldala
Mosonmagyaróvári Kézilabda Club hivatalos facebook oldala
Amennyiben Ön is szívesen segítené alapítványunk munkáját, szívesen fogadunk tartós élelmiszereket, tárgyi adományokat és anyagi támogatást, többek között az Adó 1%-ának felajánlását!
« Vissza az előző oldalra!